Csíksomlyói búcsú |
Pünkösd
A pünkösd a húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep, amelyen a kereszténység a Szentlélek kiáradását ünnepli meg. A Szentlélek az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének végpontja, áradása; ez a kiáradás.
Dátum: 2021. május 23., vasárnap
Tartalma, jelentése: a Szentlélek kiáradásának ünnepe
Ideje: húsvét utáni ötvenedik nap
Kezdete: húsvét + 49, vagyis az 50. napon (pünkösdvasárnap, húsvét utáni 7. vasárnap)
Az ünnepről május hónapot pünkösd havának is nevezik.
A Szentlélek betöltötte a tanítványokat, akik ezzel képessé
váltak Jézus tanításainak továbbadására, ezért Pünkösdöt a keresztény egyház
születésnapjának is tartják.
Krisztus mennybemenetele után az apostolok,
Mária és a legközelebbi tanítványok közösen ünnepelték Pünkösdöt. Hirtelen
hatalmas szél támadt, amely betöltötte az egész házat, ahol összegyűltek.
Majd
lángnyelvek jelentek meg, melyet szétoszlottak és leszálltak mindegyikükre:
megteltek Szentlélekkel.
Ezután különféle nyelveken kezdtek el beszélni, ahogy
a Lélek adta neki, hogy szóljanak.
A Jeruzsálemben tartózkodók meglepve
tapasztalták, hogy amit az apostolok mondanak, ki-ki a maga nyelvén megérti.
Előállott Szent Péter és prédikálni kezdett. Sokan megértették beszédét, és
belőlük alakultak az első keresztény gyülekezetek.
Pünkösd tehát az egyház
születésnapja is.
Honnan származik a pünkösd szó?
A görög pentekoszté szó 50-et jelent és a húsvét utáni ötvenedik napra
utal.
Pünkösdi király |
De mi az a pünkösdi királyság?
Európa jelentős részén már a középkor óta tartanak pünkösdi vagy májuskirály-választást, ez a legismertebb pünkösdi hagyományunk. A királyt, amint arról Jókai Mór is írt Egy magyar nábob című regényében, lovasversenyen választották, ezt néhol egyéb erőpróbák is kiegészítették.
Pünkösdi királyné |
Mi köze van a pünkösdhöz a „pünkösdi királyság”
kifejezésnek?
A pünkösdi királyválasztás mára sajnos teljesen eltűnt, pedig a mai napig
él a szólás: Rövid, mint a pünkösdi királyság. A középkor óta ismert népszokás,
ekkor ügyességi versenyen (tuskócipelés, karikába dobás) kiválasztották a
megfelelő legényt, aki később a többieket vezethette, továbbá a pünkösdi király
minden lakodalomba, mulatságra, ünnepségre hivatalos volt, ingyen ihatott a
kocsmában, de csak egy napig, legfeljebb egy hétig, bár egyes források egész
évet is írnak. Gyakran ez alkalomból avatták fel a legényeket, akik ezen túl
udvarolhattak, kocsmázhattak.
Pünkösdi eső
Májusi eső aranyat ér, de a pünkösdi eső ritkán hoz jót, tartja a hiedelem.
Na erre most lesz alkalmunk ráfigyelni.
Aranyat ér ? |
Csíksomlyói búcsú
Az egyik legfontosabb magyar Mária-kegyhely Csíksomlyón található. A 15.
századból maradt fenn az első írásos emlék, amely beszámol a pünkösdi
zarándoklatról. A katolikus hívek pünkösdszombatra érkeztek meg a csíksomlyói
kegytemplomhoz, majd mise után felvonultak a két Somlyó-hegy közé. A népszokás
ma is élő hagyomány, a csíksomlyói búcsú a magyarság egyetemes találkozóhelyévé
nőtte ki magát.
Pünkösdölés |