2020. augusztus 2., vasárnap

Megjelent az első KÖNYVEM




 
Nem ez lett a címla
V É G R E !


80 éves koromra megértem,amit sokan már 20 éves korukban elértek.
Megjelent a KÖNYVEM!
A kézirat már 20 évvel ezelőtt megvolt, de nehezen találtam olyan Kiadót, amelyik hajlandó volt figyelembe venni a pénztárcámat.
A Kiadóval abban egyeztem meg, hogy Vasutasnapra  (július második szombat-vasárnapja) kész lesz, hogy a vasutasok a kapott jutalomból meg tudják vásárolni a „művemet”.
Június végén még nem állt készen a könyv arra, hogy július 12-ére megjelenhessen.
A „vírusos” időszak a Kiadót is hátráltatta.
Azonban azt mondták, hogy inkább a Vasutasnapot helyezik át későbbi időpontra.   Így is lett!  Szeptemberben lesz a Vasutasnap.
De ne higgyétek el, nem a Kiadó intézte!
A KÖNYV a 43 év vasúton töltött időmből tartalmaz néhány! (pontosan 111) apró történetet.
Ilyen történeteket minden vasutas el tudna mesélni, talán még többet is, de én le is írtam.
Éppen ezért némelyik történet ismerős lehet, sőt a szereplők egyik-másikára is rá lehet ismerni.   Remélem nem bántottam meg senkit véletlenül sem.
Ha mégis,  azt akarattal tettem és megérdemelte.


Így néz ki

A KÖNYV nagy hibája, hogy 620 oldalasra sikerült  (egy kis nagyképűséggel mondhatom, hogy vetekszik a Háború és béké-vel, bár az enyémben nincsen háború, csak, amit Rákosi pajtás ígért a háború után: „Háború nem lesz, de kesz olyan békeharc, hogy kő kövön nem marad!” Nos, ilyen békeharc akad az én könyvemben is.)
Pedig nincsenek benne színes képek – kivéve a Rangjelzés táblázatot -, mert akkor még nagyobb és főleg még drágább lenne.
A KÖNYV ára ugyanis  9 570.- forint.
Gondolom kevesen fognak tízezer forintot áldozni egy könyvre, de aki mégis rászánja magát, hogy néhány üveg sör helyett ezt a szórakozást választja, keresse fel  a   www.united-pc.eu  oldalt.  Klikkeljen a Könyvek címszó alatt a Szépirodalom feliratra, ahol máris előkerül az alábbi könyvem borítója. Utána :
több,  majd jobbra fenn a sárga kosárra kattintva meg tudod adni az adataidat.
Ha erre rákattintasz, meg tudod rendelni a könyvet.
Néhány könyvet én is meg tudok szerezni, de sajnos ugyanezen az úton és áron.
Remélem a Kiadó megbirkózik az utánnyomással.

Egy régi barátom, kollégám készítette:
Én lennék











 Rendelhető:

 
Keresd fel  a   www.united-pc.eu  oldalt.  Klikkelj a Könyvek címszó alatt a Szépirodalom feliratra, ahol máris előkerül az alábbi könyvem borítója.
Utána :
több,  majd jobbra fenn a sárga kosárra kattintva meg tudod adni az adataidat.
Ha erre rákattintasz, meg tudod rendelni a könyvet.